A szenzoros integráció fejlesztése
Minden ember más és más. Van, aki nem bírja elviselni a magas nyakú pulóvert, mások rosszul vannak utazás közben, vagy megfájdul a fejük az erősebb illatoktól. Annyi bizonyos, hogy amire érzékenyebbek vagyunk, azt igyekszünk elkerülni. Ha egy kisgyermek esetleges érzékenységei miatt túl sokféle helyzetet elutasít, akkor az ingerek egy jó részével nem találkozik. Márpedig a megfelelő agyi fejlődéshez és a harmonikus idegrendszeri működéshez elengedhetetlenek a minél változatosabb környezeti ingerek.
Ezért a Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia során (melynek J. Ayres fektette le az alapjait) a gyermek érzékelésében fellelhető “furcsaságokat” (túlérzékeny, vagy inkább érzéketlen bizonyos területeken) igyekszünk enyhíteni, a szenzoros feldolgozási folyamatokat az optimálishoz közelíteni.
Kinek ajánljuk?
Azoknak a gyerekeknek, akiknél az egyensúly-érzékelés, hallás, látás, tapintás, ízlelés, szaglás közül egyik-másik területen “furcsaságok” tapasztalhatók. Tehát az alábbiak közül egy-két jellegezetesség megfigyelhető:
* állandóan izeg-mozog, szinte csak futva közlekedik
* sokat, és esetleg túl hangosan beszél, mások szavába vág, sorát nem tudja kivárni
* figyelme csapongó (többnyire csak a tv, az elekotronikai eszközök és a Legózás az, ami hosszabban leköti)
* egyensúlya bizonytalan, mozgása koordinálatlan
* gyakran nekimegy dolgoknak, leveri a tárgyakat, a veszélyt nem méri fel, balesetet szenved
* a másiknak “nekiront”, rámászik, fájdalmasan ér hozzá
* az emberekkel is szeret ütközni, és a tárgyakkal is így játszik
* bizonyos anyagokhoz (pl. homok, gyurma, borotvahab, szivacs) nem szívesen ér hozzá, kezéről le kell törölni
* a szűkebb ruhadarabokat nem viseli el, esetleg nem hajlandó felvenni / levenni a hosszú nadrágot, hosszú ujjú pólót
* a darabos vagy épp a folyékony ételeket elutasítja
* bizonyos szagokra, fényekre, hangokra különösen érzékenyen reagál (elutasítja vagy kifejezetten keresi azokat)
* baba kora óta nehezen alszik el, és kifejezetten kevés az alvásigénye
A terápia során mindig a gyermek aktuális idegrendszeri szükségleteit követve haladunk, a különböző ingereket biztosító eszközöket felkínáljuk számára, melyből ő választja ki magának a legmegfelelőbbet. Inkább terelgetjük, és mindig akkora kihívás elé állítjuk, melyet meg tud lépni. Nincs kényszer, nincs előre kőbe vésett “menetrend”.