Tanulási nehézség esetén

Rakéta program: Tanulási nehézségek korrekciója komplex módon

Ezen alkalmakra elsősorban azokat a gyerekeket várjuk, akik szétszórtak, bizonytalanok, illetve az iskolai teljesítményük nagyon ingadozó.
Számukra olyan komplex programot állítottunk össze, mely ötvözi a különböző fejlesztő módszereket, merítve azok leghatékonyabb eszköztárából. Mindezt természetesen játékos formában, a gyerekeket folyamatosan motiválva, megerősítve kívánjuk megvalósítani.
A foglalkozások 90 percesek (45 perc mozgásfejlesztés + 45 perc kognitív fejlesztés). Komoly elmaradás estén heti 2 alkalommal javasoljuk a részvételt.

Kinek ajánljuk?
Olyan iskolás gyermekeknek, akikre jellemző, hogy:
* idegrendszerileg nem életkorának megfelelően teljesít
* nehezen tájékozódik a térben, az időben
* elfelejti, amit a tanító néni mondott neki
* gyakran elhagy valamit (pulóvert, sapkát stb.)
* gyakran nem találja a füzeteit, tanszereit
* mozgáskoordinációja életkorának nem megfelelő (pl.: még nem tudja bekötni a cipőjét)
* keresztezett dominanciával rendelkezik

Mi történik a foglalkozások során?
Mindig mozgással kezdünk, majd egy pár perces szünet beiktatása után a kognitív-, illetve finommotorikus területek fejlesztésével folytatjuk az órát. Adott foglalkozáson belül a gyermekek fáradásának függvényében rugalmasan alakítjuk a tervezett feladatok ütemezését.
Amely területeken változást kívánunk elérni:
Mozgás:
* Nagymozgás, mozgáskoordináció
* Egyensúlyérzék
* Proprioceptív érzékelés
* Orientáció: testséma, téri orientáció

Kognitív területek:
* Észlelés: vizuális, auditív, kinesztetikus, sztereognosztikus
* Figyelem: vizuális, auditív
* Koncentráció: összpontosítás, kitartás,
* Emlékezet: vizuális, auditív
* Képzelet, fantázia
* Gondolkodás: rész-egész viszony, összehasonlítás, ok-okozati viszonyok
* Szerialitás
* Intermodalitás
* Finommotorika
* Grafomotorium
* Idői orientáció
* Szociabilitás: társas kapcsolatok, önbizalom
* Feladattudat, feladattartás

Varázsceruza 2. – grafomotoros fejlesztés iskolásoknak

A foglalkozások célja:
A kézügyességet, finommotorikát fejlesztő foglalkozásainkat, azon gyermekek számára hoztuk létre, akik látványosan érdekesen, ijesztően fogják a ceruzát, vagy a kézírásukon szeretnének javítani, azt olvashatóvá tenni.
Sokan gondolják, hogy több írással orvosolható a probléma. Ez sajnos nem így van.
A kéztőcsontok csontosodási folyamata csak kb. 8 éves korra fejeződik be. Ha helytelen ceruzafogással, görcsösen tanult meg írni a gyermek, akkor 2. – 3. osztályra a sok szenvedéstől, sikertelenségtől frusztrálódhat, kedvét veszítheti. Nekünk az a célunk, hogy különböző tevékenységek, kézjátékok, ujj-játékok által megerősítsük, alkalmassá tegyük a kezet az írásra. Komoly, illetve összetett probléma esetén a nagymozgások fejlesztésére is szükség lehet (pl. Alapozó mozgásfejlesztés). Ezt a fejlesztést megelőző komplex vizsgálat eredménye dönti el.

Kinek ajánljuk?
Azon iskolások számára, akik:
* helytelenül fogják a ceruzát (p.: marokra, vagy sok ujjal)
* délután kézfájdalomról, -fáradtságról panaszkodnak
* alsó tagozatos (főként 1.-3. oszt.) gyermekeknek, akiknek olvashatatlan, vagy „csak” nagyon csúnya az írásképe
* délelőtt még szépen írnak, de délután (amikor már sietni sem kell) nem tudják megfelelően kerekíteni a betűket
* nem szeretnek rajzolni, mert ügyetlennek érzik magukat
* gyenge vagy túl erős nyomatékkal rajzolnak
* még váltogatják kezükben az evőeszközt és/vagy az írószerszámot
* nehezen tudják kikanalazni a levest a tányérból

Mi történik a foglalkozások során?
A kéz-, és ujj-játékok széles tárházával ismertetjük meg a gyermekeket. Például a Kovács-módszer óriás léggömbbel végzett ujjdifferenciáló feladatai szerves részét képezik az óráknak, mely által örömteli, felszabadult hangulatban, szinte észrevétlen válik tudatossá az ujjak elkülönített mozgatása.
Az első félévben csak kb. 10 percig fognak a gyerekek ceruzát a kezükbe, míg a második félév során max. 15 percre növeljük ezt az időtartamot.

Tanulási nehézségek kapcsán megsegítés a Sindelar módszerrel

Mi az a Sindelar-módszer?
Brigitte Sindelar osztrák pszichológus, pszichoterapeuta. Komplex fejlesztő programja egy kognitív tréningnek is nevezhető, melynek alkalmazása az idegi eredetű tanulási és magatartási zavarok esetében hatékonyan hozzájárulhat a sikeres iskolai karrierhez a többségi általános iskolában.
A sindelari koncepció szerint a gyakorlást nem konkrét tantárgyi feladatokkal, hanem a „gyökereknél” kell kezdeni, azon a szinten, ahol a kognitív képességek még megfelelően működnek.

Milyen tanulási nehézségek esetén ajánlott?
Amennyiben a gyermekre jellemző, hogy:
* Teljesítménye nem éri el a kívánt szintet, lemarad társaitól.
* Komoly erőfeszítést igényel a házi feladatok elvégzése, nagyon sok segítséget igényel, önálló munkára szinte képtelen.
* Figyelme gyakran elkalandozik, rövid ideig képes csak koncentrálni.
* Nehezen követi a tanórák menetét, a szóbeli utasításokat
* Olvasási nehézségek jelentkeznek:

– Betűcserék, betűk betoldása/kihagyása, ékezetek elhagyása
– Nehezen megy a hangos olvasás, ezért szinte alig ért valamit a szövegből.
– Esetleg jól olvas, de az ahhoz kapcsolódó feladatokat már nem tudja megoldani.

* Írása görcsös, szögletesek a betűk, nehezen tájékozódik a füzetben, a helyesírással is sok a gond (egybe-különírás, ékezethiányok, betűcserék/betoldások/hiányok, szóvégi írásjelek elmaradása).
* Nehezen igazodik el a számok világában.
* A pedagógusok is rendszeresen problémákat jeleznek

Mi történik a program során?
1. Feltáró, illetve a terápiás tervet kijelölő vizsgálóeljárás. (Kb. 90 perc)
2. A fejlesztési periódus.*
3. A hatékonyságot ellenőrző ismételt vizsgálat a tréning végén.

A fejlesztés a szülő és a pedagógus aktív együttműködéséről szól. A foglalkozások naponta max. 10 percet vesznek igénybe. A minimum hat hónapot igénybe vevő kognitív terápia egyik fontos elve a folyamatosság.
A vizsgálatot végző és terápiát meghatározó szakember hetente jelöli ki a feladatokat, adja át a tréninganyagot a szülőnek ill. a terápiát végzőnek, valamint heti egy alkalommal kontrollálja az otthoni munkát.
A fejlesztés az ismeretszerzés legfontosabb területeire terjed ki. Úgy mint: téri tájékozódás, figyelem, észlelés, intermodális kódolás (észlelési területek összekapcsolása), emlékezet, szerialitás (sorrendiség).